Vincze Bertalan

A klasszikus balett kiemelkedő hazai tehetsége, aki 2025 szeptembere óta a világ egyik vezető tehetségműhelyében, a londoni Royal Ballet Schoolban tanulhat. Pedig még csak 12 éves.

A gyöngyösi fiú édesanyja tánctanár, az ő stúdiójában ismerkedett meg először a különféle stílusokkal és szeretett bele a balettba. A tehetségét nagyon korán felfedezték, már második osztályos korában felvették a Magyar Nemzeti Balettintézetbe, ahol többek között az Operaház tánckarának utánpótlását is nevelik.

Az intézettel számos külföldi színpadot és táncversenyt megjárt. Táncolt a Nagy Iván Nemzetközi Balettgálán, a Budapest Ballet Grand Prix-n, és legfiatalabb szereplőként állt színpadra az Opera felújítását követő, nagyszabású újranyitó ünnepségen. Visszatérő szereplője a karácsonyi Diótörő előadásoknak is. Arany és ezüst minősítéseket, tehetségdíjakat hozott haza rangos berlini, leccei és bécsi táncversenyekről.

Eközben 2025 nyarán fellépett Alapítványunk teltházas TehetségKert produkciójában, a VeszprémFest vadonatúj kísérőprogramjának két előadásában.

Az ötödik osztályt már a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatójaként kezdte. 2025 szeptemberében pedig még komolyabb szintlépés következett. Több száz jelentkező közül bekerült a legjobb 24 diák közé és felvételt nyert a londoni Royal Ballet Schoolba, a világ egyik vezető táncakadémiájára.

Karácsonykor eltáncolhatta az első kiskatona szerepét Csajkovszkij Diótörőjében a Covent Gardenben, a világhírű királyi operaház közönsége előtt. 2026 elején pedig már az opera felnőtt társulatával, a világ legjobbjai közé tartozó, profi táncosokkal próbál egy új kortárs darabban, melyet a neves koreográfus, Sir Wayne McGregor állít színpadra.

Vincze Berci szakmai fejlődését Alapítványunk tehetségtámogató programja segíti.